A város elcsendesedett.

Dory,egy fiatal,megtört lány magányosan üldögélt félhomályba burkolózott szobájában.Az íróasztalánál foglalt helyet.Előtte néhány papír hevert,kezében tollat tartott.Elmélázva bámult az ablak felé.Az utcáról beszűrődött egy tompa lámpafény.

A lány maga elé húzott egy lapot,és írni kezdett.

"Talán az volt a legnagyobb bűnöm,hogy egy viharos,zord éjjelen egészségesen a világra jöttem.Azzal,hogy felsírtam,senkinek sem csaltam boldog mosolyt az arcára.

Anya sosem szeretett.Még csak nem is titkolta.Nem vett fel álarcot,nem próbált meg úgy tenni,mint aki szeret.Sosem volt mellettem.Most sincs itt.Anyai ölelés nélkül élet az élet?!"

Dory megreszketett,lenyelte a könnyeit.

"Nem voltak barátaim.A suliban mindenki rajtam röhög.Csúfolnak.Fellöknek.

Bizonyára most is azt tervezgetik,holnap miképpen szúrjanak ki velem.De már nem lesz holnap.Úgyhogy ezzel most én szúrok ki velük."

A lány körülnézett a szobában.Csak egy játéka volt.Egy puha mackó,amit még a kórházban kapott egy ápolónőtől.Ő erre már nem emlékezett,de amióta az eszét tudta,a maci vele volt.

Most ott feküdt a sarokban.

"Nem élhettem vidám,önfeledt gyermekként.Nem volt boldog gyermekkorom."

Ránézett a mackóra,és elöntötték a régi,gyerekkori emlékek.

"De akkor még tudtam álmodozni,és képes voltam elhitetni magammal,hogy lesz még szebb életem."

Felállt,odament a játékmackóhoz.Felemelte a földről,és magához ölelte.Aztán visszament az asztalhoz.Folytatta az írást.

"Álmodtam magamnak egy álomvilágot.Mindig oda menekültem.

Az én világomban rózsaszín felhők úsztak az égen,minden csillogott.Nem volt vihar,nem volt hideg,senki nem bántott.Meleg szeretet ölelt körül,az édesanyám mellettem állt,voltak barátaim,és volt egy igaz lelki társam.

Már nem találom ezt az álomvilágot.Eltűnt a kisgyermek,aki eddig bennem élt.Megpróbáltam visszamenekülni ebbe a világba,de nem megy.Már nem találom az utat."

Ismét felállt,az ablakhoz lépett,és kibámult rajta.Figyelte a csendes kis utcákat,a nagy ritkán elhaladó egy-két embert.

Aztán visszaült az asztalhoz.

"Most hallgat az engem körülölelő külvilág.Mintha minden rám figyelne.

Vajon milyen lenne a világ,ha nem létezne bűn?Eljön valaha az az idő,amikor már senki sem fog bántani senkit,amikor nem lesznek gyilkosságok,rablások,amikor abbahagyják a világ rongálását?!

Aligha."

Dory pár percre abbahagyta az írást.Hirtelen nagyon vágyott arra,hogy valaki átölelje.A toll a kezében mintha életre kelt volna.

"Ezt nem igazán tudom szavakba önteni.Úgy szerettem volna egy társat!Valakit,akinek elég egy pillantás,hogy a lelkembe lásson,és megértse,mi a baj.Aki érzi,mikor van szükségem egy meleg,vigaszt nyújtó ölelésre.

Ha egy érző,szerető lelki társ mellettem állna,az sem érdekelne,ha mindenki más ellenem fordulna.Sőt,még az sem,ha körülöttem az egész világ beborulna,és örökké zuhogna az eső.Mert legalább nem lennék egyedül,és valaki megvédene a vihartól.

Életem nagy részét ebben a kis szobában töltöttem.Ahogy magányosan üldögéltem idebent,a félhomályban,egyvalamire mindennél jobban vágytam:arra,hogy egy érző lelki társ megöleljen,engedje,hogy hozzábújjak,miközben a hajamat simogatja."

Ahogy a lány ezekre gondolt,egyre jobban remegett a fájdalomtól.Már nem tudta elfojtani a sírást.Egy-két könnycsepp a papírra hullott.Dory mélyet sóhajtott.

"De ez a lelki társ nem jött el.Egyedül maradtam,és nem kaptam meg azt a kis gyengédséget,amire vágytam.

Talán így kellett lennie.

Ideje befejeznem.

Most leteszem a tollat,aztán véget vetek annak az életnek,amely olyan kevés örömöt,viszont annál több bánatot,és magányt nyújtott.

Ha tudnám,hogy legalább egy ember őszintén gyászolni fog,talán még egyszer átgondolnám,megteszem-e azt,amit most tenni fogok.

Nyugodjak békében...

Dory."

------------------------------------------

Az anyja reggel keveredett haza.

Lányát az ő ágyán találta meg.Felvágott erekkel,holtan.