Az előadásnak vége.
A tapsvihar elhalt.
A terem lassan kiürült,és félhomályba burkolózott.
Egy fiatal színésznő,aki nemrég még a színpadon mosolyogva fogadta a tapsot,újra megjelent a színpadon.Arca most bánatot tükrözött.Még nem vette le a jelmezét.Hosszú fehér ruhát viselt,haja a vállára omlott.
Most nem figyelték.
Ez így volt jó.
Miután a darabnak vége lett,néhány pillanatig még érezte azt a felszabadult boldogságot a szívében,ami miatt élt,amiért belevetette agát ebbe az életbe.
De most,hogy már nem volt ott senki,és a kollégái is hazamentek,ismét átvette ennek a helyét egy keserű,kínzó érzés.
A magány.