Késő délután volt.
Dory a szobájában,az ablak előtt ült,Adam mellette.A lány azt a verss kötetet tartotta a kezében,amit még Mary-től kapott.Ebből olvasott fel egy gyönyörű verset.Amikor befejezte,a srác lenyűgözve bólintott.
-Csodálatos.-mondta.
-Ez a kedvencem.-mosolyodott el Dory.
-Hát meg is értem.
Ezen a napon Dory sokat forgatta a kezében ezt a kötetet.Olvasta a verseket,és közben elképzelte,hogy Adam-mel egy új,tiszta életet kezdenek majd.
-Szóval,akkor ma este hová megyünk?-kérdezte,miközben a srác felé fordult.
-Egy telefonfülkéből felhívtam az egyik haveromat.nem abba a suliba jár,mint mi.Azt hiszem,magántanuló.Gazdag családban él,de nem bírja a szüleit.Akkor ismertem meg,amikor még általában az utcákon csavarogtam.Megkérdeztem tőle,hogy nem tudna-e szálláshelyet adni nekünk egy kis ideig.Azt mondta,van a kertjükben egy fa,aminek a tetejére még régebben építtetett az apja egy nagy kuckót,csak neki.Szerinte ott nyugodtan ellehetnénk.Hordaná nekünk az enni-innivalót,és még a szülők sem tudnnáak róla,hiszen egy pillantást sem vetnek arra a helyre.
-Ez jól hangzik.Mi a neve a haverodnak?
-Jake.
Dory letette a kötetet,és átült az ágyára.
-Adam,ez olyan izgalmas...alig bírom felfogni,hogy nemsokára itthagyjuk ezt a helyet!Ugye nem fognak minket észrevenni?-nézett aggódva Adam-re.
A srác melléült,és megcirógatta az arcát.
-Nem fognak.-nyugtatta meg.-Én már sokszor szöktem ki esténként,és fel se tűnt nekik.Hidd el-hajolt közelebb Dory-hoz-nem lesz semmi baj.
Lágyan megcsókolta a lányt,aki visszacsókolt,és szorosan átölelte szerelmét.
A csók egyre hosszabb,szenvedélyesebb lett.Ledőltek az ágyra.Önfeledten,vágyakozva ölelték egymást.Adam forró ajka átrepült Dory arcára,majd később a nyakára,miközben gyengéden cirógatta a lány haját.
Dory ellazult.Nagyon jólestek neki Adam csókjai,az érintése...ám amikor a srác keze lejjebb csúszott,és megérintette a mellét,megdermedt.
Ezt Adam is észrevette,és azonnal "kijózanodott".
-Jaj...bocsáss meg-szabadkozott,miközben felült.-Elvesztettem a fejem.
-Nem,inkább te ne haragudj...-motyogta Dory.-Én...én még erre nem készültem fel.
-Semmi gond,megértem.
-Bocsáss meg.én...én nagyon szeretlek téged...és először jólesett,amit csinálsz,de...aztán akaratlanul is láttam magam előtt,ahogy Jack...-Dory szeme könnybe lábadt.
-"Ó,én hü.lye!"-gondolta Adam.
Felemelte a lányt,a karjaiba vette,és magához szorította.
-Nekem kellett volna gondolnom erre.
-Ne haragudj,én igazán nem akartam csalódást okozni.
-Jaj,ugyan már!Ez butaság.Minden rendben van.Idő kell,míg feldolgozod,ami veled történt éveken át.Én melletted maradok,és segítek mindenben.Aztán,majd ha eljön az ideje,talán majd akkor.
-Te olyan aranyos vagy!
-Szeretlek,Dory.Nagyon.
-Én is téged.

 Már sötétedett, amikor Mary kilépett az iskola kapuján, és elindult hazafelé.
Valaki a nevét kiáltotta. Visszafordult. Egy fiatal matektanárnő, Lucy ment oda hozzá.
- Látom, mára te is végeztél. - szólalt meg. - Veled tarthatok?
- Hát persze.
Miközben elindultak, Lucy hatalmasat sóhajtott.
- Alig vártam már a nap végét. - mesélte. - Ma jóval fárasztóbbak voltak az órák. A tizedikes diákok nagyon rosszul viselkedtek!
- Hát igen. Velük nehéz bírni. Az én óráimon sokszor úgy tombolnak, mintha ott sem lennék.
- Arról nem is beszélve, hogy nem tanulnak. Nagyon gyengén állnak matekból, főleg az egyik lány.... azt hiszem, Dorothy a neve...
- Csak nem Dorothy Barker? - kapta fel a fejét Mary.
- De, igen, ő az! Folyton rá kell szólnom az órákon, mert nem figyel. Csak bámul ki az ablakon, és álmodozik. Nem ír házi feladatot, nem tanul, és bukásra áll.
- Nahát, ez érdekes.... irodalomból mindig jól felel, és odafigyel az órákra.
- Rám bezzeg nem figyel! Én itt most elbúcsúzom tőled. Holnap találkozunk!
- Igen.
Mary azon tűnődött, hogy nem lenne jó, ha Dory megbukna matekból.
- " Majd talán beszélek vele... " - gondolta.

 - Itt az idő.- suttogta Adam késő éjjel, amikor már mindenki aludt. Elővett egy kis cetlit a zsebéből, és megmutatta Dory-nak. -Ez itt a cím, ide megyünk.
-Rendben.
Adam visszatette a zsebébe a papírt.
- Nos? Minden szükséges dolgot összeszedtél?
- Nekem innen semmi sem kell. - felelte Dory. Megfordult, és végignézett a szobáján. Szinte az egész életét idebent töltötte. Ezek a falak tanúi voltak sok mindennek: látták a könnyeit, látták, ha mosolygott, látták a Jack által elkövetett erőszakot, és az Adam-mel váltott édes csókokat...
A lány tekintete megakadt az asztalán hagyott verses köteten. Odament, és felkapta.
- Ezt mégis magammal hozom. - mondta.
- Ahogy akarod.- Adam nagy levegőt vett. - Indulhatunk?
- Igen.
Óvatosan kimentek a szobából. Nesztelenül kilopakodtak az udvarra.
- Adam, én félek! - torpant meg Dory.
- Ne félj. Nem lesz semmi baj. -ígérte Adam. - Gyere! Másszunk ki a kerítésen!
Dory nagyot nyelt, és erősen megszorította a kötetet.
Elindultak a kerítés felé. Ahogy közeledtek, Dory valamilyen okból reszketni kezdett.
- " Hát itt vagyunk... csak ki kell másznunk a kerítésen... odaát pedig már szabadok leszünk..... "
Már csak néhány lépés választotta el őket a szabadságtól.... csak néhány lépés...
- DORY ÉS ADAM MEGSZÖKIK!
Ez a kiáltás kegyetlenül átdöfte a csendet.
Az említettek gyorsan megfordultak.
Az egyik ablakból Lisa bámult rájuk, majd hirtelen eltűnt- alig néhány másodperccel később pedig az egyik nevelőnő szobájában felkapcsolódott a villany...
- Gyorsan, Dory, siess! - kiáltotta Adam, és mászni kezdett.
A rémült lány kapkodva követte a példáját. Szabad kezével felkapaszkodott a kerítésre, a verses kötetet átdobta a túloldalra, majd gyorsan átmászott, és leugrott. Adam addigra már átért. Felvette a könyvet a földről, és Dory kezébe nyomta.
- Megálljatok! - csattant fel a nevelő hangja odaátról.
- Gyerünk, rohanj! - adta ki a parancsot Adam.
Dory futásnak eredt, Adam szorosan mögötte.
- Ott vannak! Utánuk! - hallották a hátuk mögül, és több felnőtt üldözésbe vette őket.
A fiatalok futottak,ahogy csak bírtak. Nem nézték, merre mennek. Most csak egyetlen cél lebegett a szemük előtt: lerázni a felnőtteket...
Dory egyre nehezebben kapott levegőt, és kezdett rosszul lenni. De nem állhatott meg...
Váratlanul megbotlott, és elesett.
- Dory! Jól vagy? - hajolt le hozzá Adam.
- Minden rendben. - zihálta Dory, miközben a srác felsegítette őt.
- Ne mozduljatok! - kiáltott rájuk az egyik nevelő, és a felnőttek rohamosan közeledtek...
- Utol érnek minket! - sikított fel Dory, és futni kezdtek.
Innentől kezdve nem láttak és nem hallottak semmit. Az eső közben eleredt,de ezt sem vették észre.
Dory érezte, hogy egyre inkább elfárad.
- " Ki kell bírnom... " - hajtogatta magában.
Aztán hirtelen egy úttest közepén találta magát. Dudálást hallott. Oldalra nézett, és fény világított az arcába...
- DORY, VIGYÁZZ! -üvöltötte Adam, és ellökte a lányt.
Dory a járdára esett. Háta mögött kiáltás hallatszott, amit tompa puffanás követett.
Nem mert megfordulni. Nem... ugye nem ... ?
Lassan hátrafordította a fejét.
Adam eszméletlenül feküdt az úttesten.
- NEEEEEE!!! -sikította Dory. Felpattant, és odarohant szerelméhez.
Adam egy percre kinyitotta a szemét. Ajkai szavakat formáltak.
- Tessék? - Dory lehajolt hozzá.
- A... a cím... a zsebemben... tedd el... -suttogta Adam.
Dory gyorsan benyúlt a srác zsebébe. Kivette a papírt, és eltette. Aztán ismét a szeretett arcra nézett- de Adam már nem nézett vissza rá.
A lány üvöltve felzokogott, és a holttestre borult.
- Ne csináld ezt velem... - sírta. - Ne hagyj itt! TE nem halhatsz meg! Nem... nem... nem...
Időközben a felnőttek is odaértek.Letaglózva bámulták Adam-et.
Egy járókelő hívhatta a mentőket, mert sziréna zaja ütötte meg Dory fülét.
Addigra már kisebb tömeg verődött össze körülöttük, és az autósok is megálltak.
Dory egyre csak zokogott, és zokogott.
- Adam... drága Adam... szerelmem... -motyogta.
Egy belső érzésre hallgatva felnézett.
Az ismeretlen járókelőkön túl öt, hosszú fekete ruhát viselő nőt látott.

ADAM HALÁLA

Dory: Zokog az ég. Sírnak a felhők.
Téged gyászol a világ.
Az esőcseppek alatt lehajtja kis fejét
Minden apró virág.
Miért éppen te? Ez aljasság!

Dörög az ég, tombol a vihar
Tested jéghideg.
Te voltál az egyetlen ember,
Aki megnyugtatta a lelkemet.
Oly kevés volt az idő, mit együtt töltöttem veled!

Többé nem csókolsz, és többé nem ölelsz át.
Gyűlölöm és átkozom ezt a zord éjszakát!

R., Messze jár az összes pillanat
Csak az emlék, mi itt marad.
Miért van így, hogy épp te távoztál?
Miért érted jött a halál?!

Segítettél, óvtál a bajtól,
Jó ember voltál.
Átok ült rajtunk, mióta
Először megcsókoltál.
Azt mondtad, velem maradsz, de elhagytál!

Szívem úgy fél, nem tudom, mi lesz.
Nélküled mit érek én?!
Nem fogod kezem, s én elvesztem
A fájdalom mélyén.
A bimbózó szerelmünk most véget ér!

Miattam lett így. Meghaltál, hogy én éljek.
Tönkretesz a fájdalom, és úgy félek!

Dory+kórus: R., Messze jár az összes pillanat
Csak az emlék, mi itt marad.
Miért van így, hogy épp te távoztál?
Miért érted jött a halál?!

kórus: Oly szép volt...
Dory: Túl szép volt!
kórus: Már elmúlt.
Dory: Mindez csak a múlt!
kórus: Elhunyt Adam.
Dory: Gyere vissza értem!

Dory+kórus: R., Messze jár az összes pillanat
Csak az emlék, mi itt marad.
Miért van így, hogy épp te távoztál?
Miért érted jött a halál?!

A mentősök próbálták újraéleszteni Adam-et, de már nem tudtak rajta segíteni.
A nevelők közül néhányan ott maradtak Adam miatt, a többiek felemelték Dory-t a földről, és visszavitték a gyermekotthonba.
A lány nem ellenkezett, hagyta magát. Túl gyenge volt, és még mindig sírt.
De a szíve legmélyén tudta, hogy nem fog sokáig az otthonban maradni. Megtalálja a módját, és újra megszökik.
Nem az intézetben akart meghalni.
- " Várj meg, Adam. " - gondolta. - " Hamarosan követlek. "